Hajóosztályok a Kékszalagon: Melges 24

Kis osztály, nagy esélyessel.

A Melgesben 5-6 hajó verődik össze egy-egy Kékszalagon.

Mind közül kiemelkedik a Hód, mert egyrészt mindig ott van, másrészt 2 első és 2 második hellyel viszi a prímet az osztályban. A Hód Bujáky Attila kormányzásával 2020-ban és 2023-ban nyert, a köztes években viszont megelőzte a Sputnik Nagy Attilával. A Sputnik tavaly nem indult, de 2020-ban is ő jött be a 2. helyen, csak akkor Nagy Bernáttal. Ha idén mindketten indulnak, jó kis küzdelem várható. 

Rajtuk kívül a Márta Maria Matlaszkovszky Miklóssal rendszeres részvevője a tókerülőnek, az osztály többi hajója jellemzően inkább rotálódik a versenyeken, és szépen megosztoznak a 3.-6. helyen. Tavaly 2., 2022-ben pedig 3. lett a Passion Kilián Zoltánnal, és van még két 3. helye a Randomnak Kétszeri Máté Csabával, illetve Kovács Attilával, de a hajó tavaly és tavalyelőtt nem indult. 

Az osztály tavalyi bajnokságát nyerő két egység nem jár Kékszalagra, a Hód viszont ott volt a nyomukban.

Utoljára szerkesztve: 2024. július 16.

Kapcsolódó témák


Utoljára megtekintett fogalmak

Oldalunk célja a tájékoztatás. Minden tartalmat a legnagyobb gondossággal állítottunk össze és rendszeresen ellenőrzünk, az itt szereplő információk azonban ezzel együtt sem tekintendők konkrét helyzetekre vonatkozó tanácsadásnak, az információk alkalmazásából fakadó bármilyen jogi következményért a kiadó felelősséget nem vállal. Ha az oldalunk aktualitását vesztett hibás információval találkozna, kérjük jelezze nekünk: help@pressonline.hu