Hajóosztályok a Kékszalagon: Regina

A Reginában rendszerint 10-12 hajó versenyez a Kékszalagokon, egyedül 2021 lógott ki kissé a maga 15 résztvevőjével.

A toronymagas esélyes az Amitié, amely az elmúlt 3 évben mindent bezsebelt hol Szabó Vilmossal, hol Cittel Gergely Leventével. Igaz, 2020-ban csak 9. lett a hajó, de akkor nem ők kormányozták. A többi homály. 

A 2020-ban győztes Avanti (Koltai Zalán Géza) azóta egyszer sem állt ki címvédő mérkőzésre, a 2.-6. helyen pedig erősen rotálják egymást az egységek. Egy-egy 2. és egy 3. helye van a Moby Dicknek Kalló Sándorral, illetve Csuka Györggyel, hasonlóan ment már a Hullámtáncos Szalay Zoltánnal, és vannak jó eredményei a Sziszinek Poós Krisztiánnal. Rajtuk kívül van 2. illetve 3. helyezése a Zephyros III.-nak Kola Dániellel, a St. Elmonak Rédey Lászlóval és a Szinbádnak Szabó Gáborral. 

A Regina 23-as osztálybeszámolója mindenesetre rendkívül lelkes, az rajzolódik ki belőle, hogy a pályaversenyeken egyre több a nevező egység, és szorosak a küzdelmek. Kár, hogy Reginában bajnokságot nyerő Quintett nem jár Kékszalagra, ahogy az 5. helyezett Nymeria is csak egyszer tette tiszteletét az utóbbi időben.

A Kékszalagon a szoros versenyek sem jellemzők az osztályra, bár tavaly az Amitié és a Moby Dick között alig több mint 1 perc döntött, ez inkább kivétel, mint rendszer, ahogy látom. 

Utoljára szerkesztve: 2024. július 16.

Kapcsolódó témák


Utoljára megtekintett fogalmak

Oldalunk célja a tájékoztatás. Minden tartalmat a legnagyobb gondossággal állítottunk össze és rendszeresen ellenőrzünk, az itt szereplő információk azonban ezzel együtt sem tekintendők konkrét helyzetekre vonatkozó tanácsadásnak, az információk alkalmazásából fakadó bármilyen jogi következményért a kiadó felelősséget nem vállal. Ha az oldalunk aktualitását vesztett hibás információval találkozna, kérjük jelezze nekünk: help@pressonline.hu