Bulba / Tőkesúly

A bulba a keel alján levő, jellemzően áramvonalasra tervezett súly, vagyis maga a tőkesúly.

A bulba a tőkesúlyos hajók tőkesúlya. Régebben az egész keel egy nagy nehéz öntvény volt, legfeljebb kiszélesedett alul egy kicsit. Ezeknek a tőkesúlyoknak az volt a bajuk, hogy nem volt elég mélyen a súlypontjuk a vízben, ezért nagyobb súlyokkal kellett tervezni, mint indokolt lett volna. 

A felhasznált anyagok és technológia később lehetővé tette, hogy maga a penge, ami a tőkesúlyt tartja, vékony és könnyű legyen, így a súly alacsonyabbra, a bulbába került. 

A bulbákat áramvonalasra, cseppformájúra tervezik és minél nagyobb fajsúlyú anyaggal töltik fel (idősebbeknek és retróvígjáték-rajongóknak: a Pogány Madonna című filmben például a bulba ólomsúlya helyére rejtik el a pogány Madonnát ábrázoló ellopott aranyszobrot, ami így persze túl könnyű lesz és borulékonnyá teszi a hajót – ezen buknak meg később a rablók). 

A 80-as években az Australia2 nevű America Cup hajón jelent meg először a szárnyas bulba, egy olyan megoldás, ami nemcsak a súllyal, hanem áramlástani eszközökkel is növelte a hajó állékonyságát. (Az Australia2 volt az első, nem amerikai győztese a kupának.) Lényegében ez tekinthető a mai foilos technikák előfutárának.

Utoljára szerkesztve: 2021. május 29.

Kapcsolódó témák



Utoljára megtekintett fogalmak

Oldalunk célja a tájékoztatás. Minden tartalmat a legnagyobb gondossággal állítottunk össze és rendszeresen ellenőrzünk, az itt szereplő információk azonban ezzel együtt sem tekintendők konkrét helyzetekre vonatkozó tanácsadásnak, az információk alkalmazásából fakadó bármilyen jogi következményért a kiadó felelősséget nem vállal. Ha az oldalunk aktualitását vesztett hibás információval találkozna, kérjük jelezze nekünk: help@pressonline.hu