Autopilot

Az autopilot elektronikus vezérlésű automata kormány.

Az autopilot olyan berendezés, amely képes akár órákon keresztül is elvezetni a hajót, ha nekünk más dolgunk van. Elődje a szélkormány, amely a kormánymechanikára szerelt önálló kis vitorlával biztosította, hogy a hajó mindig az adott szélirány felé vitorlázzon. Ennek azonban nagy hátránya volt, hogy ha a szél fordult, a hajó is fordult utána. 

Az autopilotnak ehhez képest alapvetően kétféle beállítása van. Kormányozhatja a hajót egy adott irányba, vagy kaphatja azt a feladatot, amit már a szélkormány is tudott, hogy a hajó széllel szembeni haladási irányának szögét tartsa. Előbbi esetben egy egyszerű kompaszból nyeri a szükséges információt, utóbbi esetben egy árbócra szerelt széljelzőből

Ha irányra vitorlázol (azaz egy konkrét helyet akarsz a legrövidebb egyenes úton elérni, és ezt a szél is lehetővé teszi) és túlságosan rábízod magad a rendszerre, tehát mondjuk mind lementek ebédelni vagy elalszol, akkor az a veszély fenyeget, hogy a szélirány változásával a vitorlabeállítások rosszá válnak. A hajó lelassul, rosszabb esetben nagyon megdől vagy még rosszabb esetben spontán perdülés következik be. Ha szélre állított autopilotnál történik ugyanez, akkor értelemszerűen rossz irányba megy majd a hajó, amíg fel nem kelsz. 

Éppen ezért az autopilothoz alarm funkciók is tartoznak, amik riasztanak, ha egyik vagy másik eset bekövetkezne, netán feltűnne a menetirányodban egy másik hajó, és ütközéssel fenyegető helyzet alakulna ki. 

Az autopilot bonyolult, drága, sok áramot igényel, és nem mellesleg nem egy könnyű szerkezet, mert a kormányon olykor nagy erők keletkeznek, és azt egy külön erre a célra szolgáló motornak – nagy hajókon egyenesen hidraulikának – ellensúlyoznia kell. A tengeri szóló vitorlázás tapasztalatai azt mutatják, hogy ezek érzékeny rendszerek, minden elemük – a széljelzőtől a vezérlőegységen át az adatátvitelen keresztül a motorig) – külön-külön sérülhet, ami nem csak kockázatos, de rendkívül bosszantó is. 

Ha autopilot rendszer beszerelésén morfondírozol, mindenképp gondold végig, hogy az valójában milyen gyakran lesz üzemben vagy van-e olyan gyakori szituáció, amikor tényleg hiányozna neked.

Utoljára szerkesztve: 2021. július 18.

Kapcsolódó témák







Utoljára megtekintett fogalmak

Oldalunk célja a tájékoztatás. Minden tartalmat a legnagyobb gondossággal állítottunk össze és rendszeresen ellenőrzünk, az itt szereplő információk azonban ezzel együtt sem tekintendők konkrét helyzetekre vonatkozó tanácsadásnak, az információk alkalmazásából fakadó bármilyen jogi következményért a kiadó felelősséget nem vállal. Ha az oldalunk aktualitását vesztett hibás információval találkozna, kérjük jelezze nekünk: help@pressonline.hu