Kékszalag - a lapok újraosztása

A Kékszalag nagyon hosszú verseny egy eleve változatos széljárású és a parti domborzat által is zavart vízen, így a verseny alatt gyakran átrendeződnek az erőviszonyok.

Ami addig jónak tűnt (például az északi oldal választása), az a másik percben hátránnyá válhat, mert éppen ott fordul, vagy áll le a szél, ahol mi vagyunk. És ez persze fordítva is igaz. Gyakran előfordul, hogy nagynak tűnő hátrányt egy hajó meglepően gyorsan le tud dolgozni, mert számára előnyösen változik a szél.

Ha a változás nem nekünk kedvez, hajlamosak vagyunk dührohamot kapni, ezen azonban mindenképpen érdemes felülkerekedni. Ilyenkor éppen olyan könnyű kiakadni „a várjuk ki a végét” típusú optimista csapattársaktól, mint elátkozni a „na ugye megmondtam” típusú mancsaftokat, de a lényeg, hogy a főnök megőrizze a hidegvérét.

Ezek tehát nem jó módszerek a kapitány szellemi képességeinek megőrzésére, noha ebben a helyzetben éppen ez lenne a fontos. Sokkal jobban járunk el, ha azt a kérdést tesszük fel neki, hogy a pillanatnyi helyzetet elfogadva, mi lehet a legcélravezetőbb megoldás a következő szakaszra nézve.

A kérdés praktikusan úgy hangzik, hogy ha ez egy hendikepes verseny lenne, és a szabályok szerint a jelenlegi felállásban rajtolnánk, akkor mi lenne a logjobb lehetőségünk. Ez talán letereli a figyelmet a „hogy a fenébe jutottunk idáig” kérdésről, ami – mint tudjuk – a végkimenetel szempontjából a legkevésbé produktív hozzáállást eredményezi.

Tartsuk mindig szem előtt, hogy Kékszalag nem a percek, hanem az órák, nappalok és éjszakák versenye, ami – különösen sötétben, vagy olyan jól ismert zavart szelű helyeken, mint a keszthelyi-öböl még számos meglepetést tartogathat. Amikor a szó szoros és átvitt értelmében is „ez a hajó elment” szituációba futunk bele, koncentráljuk ezekre, készüljünk fel rájuk, tartsuk frissen a legénységet, és gondoljuk át újra stratégiát.