Kékszalag-taktika

„Kékszalag-taktika nem létezik” (Litkey Farkas tizenháromszoros Kékszalag-győztes).

Sokan sokat beszélnek a Kékszalag taktikájáról, de a helyes válasz valószínűleg az, amit a Kékszalagot legtöbbször megnyerő Litkey Farkas szokott erről mondani: általános Kékszalag-taktika nincs, minden verseny egyedi. Ami van, az a pillanatnyi szél- és versenytaktika, minden egyéb a felkészülésen és a tapasztalaton múlik.

A legnagyobb taktikai kérdés a Kékszalagon általában az, hogy a Keleti-medence elhagyása után, a tihanyi csövön áthaladva a legrövidebb úton a tó közepén haladjon az ember Keszthely felé, vagy térjen el az északi, vagy a déli part irányába, és ott húzzon végig. Kifújt, stabil szélben rendszerint a középút vezet eredményre, hiszen ez a legrövidebb, csakhogy az efféle kifújt szelekben a Balaton nem bővelkedik. 

Ha gyenge és változékony a szél, ami gyakori, akkor az északi és a déli opció is kifizetődő lehet, mert napnyugtakor feltámad a parti, avagy esti szél, ami a víz fölötti levegő és a part feletti levegő lehűlésének eltérő tempójából eredeztethető. A parti szél a déli oldalon sokkal határozottabb, mint az északin, mert a víz itt kisebb, ezért jobban felmelegszik. Az északit inkább azok húzzák, akik onnan számítanak szélerősödésre. 

A következő dilemma a Keszthelyi-öböl, ahol gyakran az egész tótól eltérő szélviszonyok uralkodnak, jellemzően sokkal kisebb a szél és sokat forgolódik. Sokan tartják ezt a helyet a versenyzők afféle mumusának. És valóban: ha lenne egy mikrofon a keszthelyi bóján, az igen érdekes párbeszédeket rögzítene, mert itt nemcsak a szél fura, hanem a hely is kicsi, gyakoriak tumultuózus jelenetek, amikor a hajók egymás szelét is kitakarják, és forgolódva keresik a szelet. És ha mindez nem lenne elég: a reggel Füredről elrajtolt hajók zöme általában valamikor napnyugta után vagy éjjel éri el az öblöt – azaz csak a hajók jelzőfényei segítik az egymással versenyző hajók már fáradó kormányosait.

A Keszthelyi-öböl egyedül helyes taktikája a fegyelem. Célszerű – főleg éjjel – egy embert állítani az orrba, aki precízen tájékoztatja a kormányost a körülöttünk haladó hajók mozgásáról és irányváltásairól. Résen kell lenni, sokszor és bátran kell irányt váltani, vitorlákat igazítani, ki kell használni minden kis szélpászmát, hogy az ember mielőbb zavartalan szelekbe jusson. 

Visszafele úton megint adja magát a déli vagy északi dilemma, de ez a mezőny zömének már nem igazi kérdés, mert akkor érnek el ide, amikor a parti szelek már elhaltak. Az északi part változatos hegyviszonyai miatt azon az oldalon kifújt szélben is sokszor változik a szélerősség, a déli ilyenkor stabilabb, de nem biztos, hogy erősebb. 

Az északi parton a hegyek által generált szélzavarok részben kiismerhetők és ki is aknázhatók. A györöki öböl például kifejezetten ismert az erős szeleiről, viharban inkább rettegett terület csakúgy, mint a Keleti-medencében Csopaknál az „Állomásfőnöknek” nevezett rendszeres befúvás. Györök után viszont érdemes befelé húzni, mert a Badacsony akkora jószág, hogy nagy területet kitakar a szélből, és rövid szakaszokon meg is forgatja azt. 

A tihanyi cső után a legrövidebb útvonal sokáig a part mellett visz, de a hegy sokat kitakar előbb az északi, majd a nyugatias szelekből, tehát sokszor érdemes nagyobb ívben, a parttól jobban eltávolodva megközelíteni a füredi befutót. 

De ezek csak az általánosságok. A Kékszalag sava-borsa a változatosság, amiben leginkább a legénység felkészültsége, a gyorsan és precízen végrehajtott manőverek és a tapasztalat segít. Időjárás-előrejelzést mindenki olyat tölt le vagy vásárol, amilyet akar, de a vén tengerészek szimatát ez nem váltja ki, ezért nem szerepelnek jól a külföldi profik a Balaton.