Hajóosztályok a Kékszalagon: NAU 330-as
A NAU 330-as olyan osztály, amiben nekem is volt szerencsém kékszalagozni, egy alkalommal (Litkey) Papával a kormánynál.
Akik ismerték (egészen pontosan: akik mentek vele versenyen), tudják, mit jelent ez: azóta is arról álmodozom, hogy egyszer lehallgató készüléket szereljek a keszthelyi bójába, mert amit az hall, azt érdemes lenne egyszer visszajátszani az emberiség okulására.
A NAU-sok olyan sokan vannak a Kékszalagon, hogy nehéz összefüggéseket találni az adatokban. Valami mégiscsak kirajzolódik a táblázatokból, bár évente 15-20 induló és befutó között tényleg nehéz rendet vágni. Az látszik, hogy az After8 jól megy, a legutóbbi 4 versenyből egy első, egy második és egy harmadik helye van Horváth Attilával, 2020-ban viszont becsúszott egy 9. Ha ezt kiejtjük, vagy réginek ítéljük, akkor kétségkívül ő az osztály első számú esélyese, mert mindenki más hevesen rotálódik.
Erre példa, hogy a címvédő – az After8-et kerek 20 másodperccel megverő – Gyöngy Erhardt Péterrel korábbról egy 9. és egy 6. helyet tud felmutatni, ahogy a 2021-es győztes Cosinus (Bödör Gergely) is „csak” egy 2. és egy 9. hellyel rendelkezik két skipperrel (Kovács-Buna János Kovács-Buna Botond), a 2020-as győztes Meru pedig egy 7.-et és egy 5.-et tud felmutatni Andrejka Jenővel, illetve Györgyei Attilával.
Második helyezése van még a Praetornak Borbíró István kormányzásával, illetve Team Manana-nak Völgyi Botonddal. Két 3. helyet csípett meg az utóbbi két versenyen a Matrix Rausch János Györggyel, és neki van még egy 5. és egy 6. helye is 2020-ból, illetve 2021-ből is, úgyhogy jól teszi mindenki, ha figyel rá, kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtó egység. Rajtuk kívül ment még jól a Menta, a Suttogó és a Tintahal, de ők eddig nem értek oda a dobogóra, ami viszont azt is jelenti, hogy – sportnyelven szólva – már biztos nagyon éhezik a sikert.
Ennél bővebb összefüggéseket nem lelvén azzal a tiszteletteljes tanáccsal látnám el az osztály tagjait, hogy mindig a hozzájuk legközelebb eső 330-ast próbálják jól megverni (ha ez az After8, az bónusz), aztán szemeljék ki a következőt, hátha a végén nem marad előttük senki.
Utoljára szerkesztve: 2024. július 17.