Kékszalag-rajt
A Kékszalag rajtja majdnem pont olyan, mint a többi vitorlásversenyé, de a rajtvonal itt megosztott, a Füred felőli oldalán egy kijelölt szakaszon csak a rohanógépek rajtolhatnak el.
A vitorlásversenyek rajtja egy kaptafára megy. A vízen rendezőhajóval és bójákkal kijelölik a rajtvonalat, ezen áthaladva indul a verseny. A vonal mögötti pozíciókeresés és tülekedés 10 perccel a rajt előtt kezdődik el igazán, akkor hallható az első hangjelzés, ez lényegében felszólítás a készülődésre.
A második hangjelzés 5 perccel a rajt előtt csendül fel, ilyenkor már mindenki feszült és ideges. 1 perccel a rajt előtt ismét szól a duda. A versenyek egy részénél (I-zászlós versenyek) ezután már senki nem tartózkodhat a pályán, azaz a rajtvonal pálya felőli oldalán. Aki ilyenkor átlépi a vonalat, az büntetésben részesül, vissza kell mennie, és újra el kell rajtolnia, ezúttal már érvényesen.
A P-zászlós versenyeken – mint amilyen a Kékszalag – még ebben az egy percben is át lehet lépni a rajtvonalat, de a rajt pillanatában már mögötte kell tartózkodni, és csak így lehet elindulni. Aki ezt megszegi, az fordulóra kényszerül, vissza kell mennie a vonal mögé, és újra kell indulnia, ami nem kis kalamajka 600 hajó között.
A rajttaktika természetesen a szélirány függvénye, de mindig igaz, hogy van a vonalnak előnyösebb és kevésbé előnyös oldala. A problémát az okozza, hogy mindenki a jobbik oldalon szeretne rajtolni, ott viszont éppen emiatt nagy a tömeg, és a hajók zavarják egymás szelét.
Mindig vannak, akik igyekeznek kiszámítani az éppen jó távolságot, amikor ráfordulhatnak a vonalra, és azt jó sebességgel, pont időben, lehetőleg másoktól nem zavartatva igyekeznek átlépni. Ez nagy tudást és tapasztalatot igényel, jól kell felmérni a távolságot és a sebességet, mert ha túl korán érnek a vonalra, manőverezni kell, ha pedig túl későn, akkor nem ér az egész semmit.
Ugyancsak sokan törekednek arra, hogy az utolsó másodpercekben a vonallal párhuzamosan haladjanak – lehetőleg az útjogos jobb csapáson, és igy borítsanak ki a pályára a rajtot jelentő dudaszókor. Ez a stratégia gyakran keresztülhúzza azok számításait, akik menetirányban akarnak rárontani a rajtvonalra, így ez örök konfliktusok forrása.
A Kékszalag rajtvonala Balatonfüred előtt indul, 6,5 kilométer hosszú és dél-délkeletnek (egészen pontosan 140 fokra) tart. észak–déli irányú, nagyjából 1 kilométer hosszú. A Füred felőli oldalán egy rövidebb szakasz a katamaránoknak és liberáknak (trapézkeretes rohanógépek) van kijelölve, itt csak ők rajtolhatnak, hogy a nézők a partról a legesélyesebb hajók legélesebb versenyét élvezhessék. A vonal többi része van mindenki más számára kijelölve.
Utoljára szerkesztve: 2021. július 21.