Grósz
A grósz a hajó nagy vitorlája. Tudod, ami árbóctól hátrafelé néz, és az alja egy rúdhoz van erősítve.
A grósznak két merev éle van, a belépőél, ami az árbóchoz kapcsolódik, és az alsó él, ami a boomhoz.
A grószt a grósz fallal, azaz a grósz felhúzóval mozgatjuk föl-le. Nagy szélben a vitorla felülete reffeléssel csökkenthető, ilyenkor egy- vagy többszakasznyit (reffet) leengedünk belőle, és csak a fent maradó rész húz, és dönti a hajót.
A leeresztett rész összetartására szolgál a Lazy Jack, ha ilyenünk nincs, akkor a boomhoz kötözzük, mert ha lobogva marad, könnyen elszakadhat. Túrahajókon előfordul, hogy a grószt az árbócba tekerve reffeljük, ilyenkor a reffelés nem szakaszos, bármennyit betekerhetünk belőle. Ez jó, de ilyenkor a vitorla alsó éle nincs fixen a boomhoz erősítve, ami rontja a hatékonyságát.
A kormányos állása felől nézve a grósz homorú, a hajó orra felől domború. Ez elsőre akár lényegtelen apróságnak is tűnhet, de nem az, ugyanis ezért megy a hajó. Így ugyanis a vitorla egy szárny profilt képez, az előtte elhaladó levegő nagyobb utat tesz meg, mint a mögötte mozgó, ezért ritkábbá válik, és ez előrehúzza a hajót. (Igen, furcsa lehet elsőre, de a vitorlásokat a szél jó esetben nem tolja, hanem húzza.)
A grószt a grósz shottal állítjuk be úgy, hogy ez az erő minél nagyobb legyen az adott szélben. Minél inkább hátulról fúj a szél, annál inkább kiengedjük a vitorlát, azaz a boom végét a hajótesten kívülre, és minél élesebben akarunk a széllel szemben menni, annál beljebb húzzuk a shottal. A vitorla optimális beállítását trimmelésnek is szoktuk hívni.
A trimmelés alapszabálya, hogy a grószt annyira engedjük ki, hogy az árbóc, azaz a belépő él mögött éppen ne hasasodjon vissza, azaz ne lobogjon. A legtöbb vitorlán ezen felül apró lobogó szalagok segítik a beállítást, ami akkor jó, ha ezek vízszintesen állnak.
A grósz, egészen pontosan a boom állása a hajózási szabályzat miatt is fontos tényező. Ha a boom a hajó bal oldala felé tér el a középvonaltól, azaz jobbról kapjuk a szelet, akkor jobb csapáson haladunk, ha a boom jobbra tér el a középvonaltól, akkor bal csapáson megyünk. Ha két hajó keresztezi egymás útját és különböző csapáson mennek, akkor a jobb csapáson menőnek van előnye. (Ha ugyanazon a csapáson mennek, akkor az élesebben menőnek.)
Utoljára szerkesztve: 2021. június 3.