Balaton
A Balaton Közép-Európa legnagyobb tava. Mondjuk úgy, vitorlásszempontból a Balaton a lényeg.
A Balaton Közép-Európa legnagyobb tava. Hossza 77 kilométer, széle 1,5 kilométer és 11 kilométer között változik, átlagosan 7,7 kilométer. Átlagos vízmélysége 3-3,6 méter, vagyis a tó legnagyobb része jól hajózható akár 2-2,5 méteres merülésű hajókkal is.
A tavat a déli oldalon hosszú, nagy kiterjedésű homokdűnék határolják, ez elvesz ugyan némi hajózási felületet a tőkesúlyos hajóktól, de a vízfelület így is hatalmas, és rendkívül változatos vitorlázási lehetőséget tartogat számunkra.
Az alacsonynak számító vízmélység miatt a Balaton gyorsan reagál a széljárásra. A hullámzás más nagy tavakhoz képest gyorsan alakul ki és gyorsan is szűnik meg, a hullámok viszont meredekek, és könnyen kitarajosodnak, ami igazi kihívást jelent a hajósoknak.
A szél gyakran idéz elő vízszinteltolódásokat a Balatonon hosszanti és kereszt irányban is. Tartós és erős északi szélben a déli parton a víz szintje akár 30 centit is emelkedhet, miközben az északin ennél is jobban csökken. Erős délkeleti szélben a víz a nyugati medencéből a tihanyi csövön át a keletibe áramlik, a vízszintkülönbözet a tó két vége között gyakran eléri a 70 centimétert, de lehet akár 90 centiméter is.
A tó széljárása változatos. Az uralkodó szélirány északnyugati, ezért a szelet az északi part hegyei megkavarják, így a Balatonon ritka a kifújt egyenletes szél. Sokkal jellemzőbb, hogy a víz felszínén még az amúgy egyenletes szél is pöffös és változékony irányú, ami ugyancsak izgalmassá teszi a hajózást.
Külön pikantériája a Balatonnak, hogy az uralkodó szélirány pont merőleges a tó hossztengelyére, és a legnagyobb viharok is észak-északnyugati irányúak. Zord időjárásban ezért a vitorlázók nem engedhetik meg maguknak, hogy zsebkendőnyi orrvitorlával raumban bekkeljék ki a vihart, mert így hamar elérnék a déli part homokfövenyét, ahonnan aztán meglehetősen nehéz kiszabadítani a homokba döngölt tőkesúlyokat.
Éppen ezért érdemes figyelni az időjárás-előrejelzéseket és a vízről mindenhonnan látható viharjelzést. A kemény északi viharok biztos előjele az északi part hegyei fölött megjelenő alacsony sötét felhőzet, amit vitorlázók nemes egyszerűséggel gerendának neveznek. Ha ezt látjuk, azonnal keressünk biztonságos kikötőt, és addig is készüljünk fel a reffelésre, azaz a vitorlafelület gyors csökkentésére.
A Balaton a mienk. Nagy, általában békés és befogadó, a hajósűrűség bár nő, még mindig nem nagy, mindenki elfér rajta. De a víz és a szél sohasem tréfadolog, a tó olykor kőkemény ellenféllé válik, erőinek kiaknázása és szolgálatunkba állítása nagy tapasztalatot igényel, ezért soha ne vegyük félvállról: mindig tegyük meg a szükséges óvintézkedéseket, ellenőrizzük a biztonsági berendezéseket, és legfőképp használjuk is őket. Amikor a vihar lecsap, nem segít a hajóorrban tárolt mentőmellény, annak már rég rajtunk kell lennie.
Utoljára szerkesztve: 2021. július 20.