Fordulás

Vitorlás manőver, amelyben a hajó orra áthalad a szembeszélen, és a vitorlák az egyik oldalról a másikra kerülnek át.

Fordulás

Amikor a hajóval irányt váltunk, megváltozik a hajó irányszöge is a szélhez képest: vagy a szembeszélhez, vagy a hátszélhez fordulunk közelebb. 

A szembeszélhez tartó irányváltást élesedésnek hívjuk. Ha az élesedés akkora, hogy elérjük a szembeszelet, akkor szélbeállásról beszélünk, ez a hajó megállításának módja, ha nem akarjuk lehúzni a vitorlákat. Ha az irányváltás akkora, hogy át is fordulunk a szembeszélen, akkor beszélünk fordulásról. (Ha az irányváltáskor a hátszélhez közelítünk, az a leesés, míg ha a hátszélen keresztül is fordulunk, akkor perdülésről beszélünk.)

Fordulásnál (és perdülésnél) tehát a vitorlák oldalt váltanak. Fordulásnál (azaz szembeszélen átforduló manővernél) ez könnyen megy, és olyan sebességgel, ahogy fordulunk, tehát a folyamat a kormányzással könnyen szabályozható, és az is segít, hogy a vitorlákon ilyenkor nincs erő, lobognak, amíg meg nem kapják az új szelet a másik oldalról. 

Ettől még persze fordulni tudni kell. Ha kicsi a szél és a forduló nem elég lendületes, a hajó hamar megáll, és akkor a szó szoros értelmében kormányozhatatlanná válik. Ilyenkor beggeléssel kell megoldanunk, hogy nagy nehezen átforduljon, és ez komoly időveszteséget jelent (miközben az egész tó rajtunk röhög, ami roppant kellemetlen). 

A túl éles forduló sem jó, mert a hajó ilyenkor indokolatlanul nagy sebességet veszít, és időbe telik, mire újra felvesszük az utazósebességet.

Utoljára szerkesztve: 2021. június 7.

Kapcsolódó témák






Utoljára megtekintett fogalmak

Oldalunk célja a tájékoztatás. Minden tartalmat a legnagyobb gondossággal állítottunk össze és rendszeresen ellenőrzünk, az itt szereplő információk azonban ezzel együtt sem tekintendők konkrét helyzetekre vonatkozó tanácsadásnak, az információk alkalmazásából fakadó bármilyen jogi következményért a kiadó felelősséget nem vállal. Ha az oldalunk aktualitását vesztett hibás információval találkozna, kérjük jelezze nekünk: help@pressonline.hu