Szélcsend / Lavór / Flaute / Tükör

A szélcsend a vitorlázó igazi ellensége. Nem fúj semmi, a hajó áll és kormányozhatatlan. Kibírhatatlan.

Ha van a vitorlázónak igazi ellensége, akkor az a szélcsend. És a helyzet az, hogy nem is kell ahhoz igazi szélcsendnek lennie, hogy már őrjítő legyen az álldogálás, a legtöbb hajó már akkor is áll, amikor a füst még nem teljesen egyenesen száll fel. 

A hajós ember ilyenkor tehetetlen. A gyengék feladják és motort indítanak, az erősek tűrnek, a jó kedélyűek fürdenek és fölszisszentenek egy dobozos üdítőt, az ifjú titánok pádlit ragadnak vagy pumpálnak (a kormányt ide oda mozgatva lapátolnak vele), a megrögzött vitorlázók pedig mindenféle rafinériával keresik a szelet, és leüvöltik a fejét mindenkinek, aki szerint nem fúj itt semmi.

A legjobb, amit tehetünk, hogy figyeljük a vizet. A víz távoli fodrozódásai jelzik, hogy hol fúj legalább egy kicsi szél. Nem mintha tudnánk arra menni, hiszen nem tudunk, de legalább dédelgethetjük az álmot, hogy az a bizonyos szélpászma, amit látunk, idővel leterjedhet hozzánk is. Mindegyiknél jobb azonban a szópóker vagy bármi más játék, amit hirtelen elő tudunk rántani.

Jó tudni, hogy flauténál és a lavórnál (ezeket akkor használjuk, ha tükörsima a víz) van rosszabb szélcsend is, az a ritka jelenség, amikor a szél ugyan nem fúj, de még van döghullámzás. Na, ez a legjobb gyomrú hajósokat is kikészíti, a céltalanul billegő, lötyögő hajó a tengeribetegség valóságos melegágya. 

Vigasztaljon mindenkit, hogy szél talán épp nincs, de előbb-utóbb mindig lesz, addig meg kibírjuk valahogy.