Fehér Szalag

A Fehér Szalag a Kékszalag kistestvére, a Balaton keleti medencéjét megkerülő vitorlásverseny.

Fehér Szalag útvonal

A Fehér Szalag a Balaton keleti medencéjét megkerülő vitorlásverseny. Szokás a Kékszalag kistestvérének vagy erőpróbájának is nevezni, mert minden évben előbb van, mint a Kékszalag, és a menő csapatok itt már erősen méregetik egymást. ( A család harmadik tagja a 18 év alattiaknak megrendezett Kékpántlika.)

A kistestvér státusz egy rövid történelmi pillanatra megszakadt, amikor a 90-es években megjelentek és helyet követeltek maguknak a Kékszalagon a rohanógépek, hatalmas trapézkeretes liberák és katamaránok, amiket a verseny hagyományos képviselői – és a szövetség – nem akartak beengedni a versenybe, mondván, indokolatlan előnyöket élveznek. 

Ekkoriban páros években Fehér Szalagot, páratlan években Kékszalagot rendeztek, így jött az ötlet, hogy legalább az egyik legyen nyitott az új hajók számára is. Így alakult, hogy 1996-ban, 1998-ban és 2000-ben a Fehér Szalag az egész tavat kerülte meg, csak a hagyományos Kékszalag útvonallal fordított irányban, Keszthely felől indult és a végén Kenesén ért célba. 

Ezek közül a 2000-es verseny vált nevezetessé, mert sötétedéskor 100-120 km/h-s sebességű szélvihar, majd jégeső csapott le. A legerősebb szél pont a mezőny elejét kapta el, a három libera felborult, kettő el is süllyedt, és az akkoriban még esélyesnek számító assók közül is több az árbócát törte. 

Összesen 6 hajó süllyedt el, 10 árbóc törött, és rengeteg vitorla szakadt el, mert a vihar nagyon gyorsan csapott le. A Pleasure nevű libera legénységét a híres Nemere II. mentette ki, amely így 23 fővel a fedélzetén futott be az 5. helyen. 

Utoljára szerkesztve: 2021. június 15.

Kapcsolódó témák




Utoljára megtekintett fogalmak

Oldalunk célja a tájékoztatás. Minden tartalmat a legnagyobb gondossággal állítottunk össze és rendszeresen ellenőrzünk, az itt szereplő információk azonban ezzel együtt sem tekintendők konkrét helyzetekre vonatkozó tanácsadásnak, az információk alkalmazásából fakadó bármilyen jogi következményért a kiadó felelősséget nem vállal. Ha az oldalunk aktualitását vesztett hibás információval találkozna, kérjük jelezze nekünk: help@pressonline.hu